1.700 DKK

Az emberi szellem anatómiája kongresszus

A szcientológus képes csupán az emberi szellem kezelésével az egyént boldog és jó állapotba hozni, és személyes halhatatlanságot biztosítani számára. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Szcientológiával a csodák második korszakába léptünk. – L. Ron Hubbard

Ötévnyi folyamatos fejlődés betetőzéseként nemrég alakult meg Washingtonban a Szcientológia Alapító Egyház. Amikor összehívta a szcientológusokat a fővárosba az első nemzetközi kongresszusra, Az ember reménye című előadással nyitotta meg azt. A cím több mint találó volt, hiszen a fejlődésben lévő technológia eredményeit mutatta be; olyan eredményeket, amelyeket csak egy szóval lehet pontosan leírni: csodák. Ezek testi természetűek voltak – süket gyerekek hirtelen hallanak, nyomorék gyerekek elhajítják a mankót, látáskárosult emberek eldobják a szemüveget –, ám mindet úgy érték el, hogy kizárólag a thetánt vették célba. A siker lényeges része volt az az áttörés, amely magyarázatot adott az öndeterminizmus tényezőire és a helyreállításának módjára az egyénen belül. És e felfedezés következményei rendkívül szerteágazóak voltak. Nemcsak az összes korábbi vallás történetét követi végig, hanem azt is feltárja, hogy azok álmai miként válhatnak most valóra. Ez hát az a kongresszus, amelyre egy történelmi vízválasztó pontként tekinthetünk: itt született meg a Szcientológia, a világ első gyakorlati vallása.

Formátum

CD

Előadások

15

MERCI

Votre demande a été reçue. Un e-mail de confirmation vient d’être envoyé à l’adresse que vous avez fournie. Vous devrez cliquer sur le lien de confirmation pour confirmer votre inscription à notre liste de diffusion.

De plus, pour vous assurer que vous recevrez nos e-mails dans votre boîte de réception, veuillez prendre un moment pour ajouter notre adresse e-mail à votre carnet d’adresses.

GRAZIE

La tua richiesta è stata ricevuta. Un’e-mail di conferma è stata appena inviata all’indirizzo e-mail che hai fornito. Dovrai fare clic sul link di conferma per confermare la tua iscrizione alla nostra mailing list. Inoltre, per assicurarti di ricevere le nostre e-mail nella tua casella di posta, dedica un momento ad aggiungere il nostro indirizzo e-mail alla tua rubrica.